Milyen módszerek állnak rendelkezésre a hitelesség megítélése során? Milyen módszereink voltak eddig? Milyen módszerek (technológiák) születtek az elmúlt évtizedben? Kinek, milyen módon áll érdekében a hitelesség megítélése? Mielőtt a lehetséges módszereket sorba vennénk, meg kell állapítani, hogy ki jogosult a hitelesség vizsgálatára. Alapesetben bárki, aki az információt fogadja, de nem célszerű minden munkavállalót ellátni a hitelesség megítéléséhez szükséges eszközzel. Könnyen belátható, hogy bizonyos munkakörök (szerepkörök) esetén célszerű a hitelesség megítéléséhez módszert és eszközrendszert biztosítani. Más kérdés persze, hogy a hitelesség megítélésének módszere megkívánja-e, hogy a vállalkozás munkavállalói milyen körben legyenek hitelesítő eszközrendszerrel ellátva. A cégjegyzési jogról szóló jogszabály alapján azért világosan látható, hogy a gazdasági társaságok szintjén legalább két fő számára szükséges valamilyen hiteles megoldás biztosítása, és az is világos, hogy emiatt biztosan nem szükséges minden munkavállaló számára azonos szintű megoldást biztosítani. Amennyiben a megítélés jogát munkakörhöz kötjük, természetes igény lehet, hogy a munkavállalók hiteles tranzakcióit is munkakörhöz kössük. Érdekes megoldást hozhat a külső kommunikáció "gépi" továbbítása, amikor pl. a levelező szerver joghatályos közlővé válik, függetlenül attól, hogy a levél közvetlen küldője (a munkavállaló) hiteles közlő volt-e. Általában a kifelé irányuló hivatalos kommunikációt a cégek szabályozzák, amely minden kifelé áramló információra vonatkozik. Fedezzük fel a hírközlési folyamat hitelességi láncolatát, amely a minőségbiztosítási rendszerkhez hasonlóan akár még azt is sugallhatná, hogy a hitelességet csak egyetlen ponton vizsgáljuk, ott ahol annak az értéke, kockázata a legnagyobb. Bizalmatlan üzleti környezetben ez biztosan nem elegendő, főleg olyan területen ahol a közvetítő csatorna hitelessége is megkérdőjeleződik. Régen az volt a kérdés, hogy hiteles-e az írás a papíron, most ugyanaz a kérdés, hiteles-e az e-mail a képernyőn? Előbbi esetben igazságügyi írásszakértőhöz fordulhatunk, utóbbi esetben hitelesítés szolgáltatóhoz. Nem csak a hiteles információban és annak hiteles közlőjében kell megbíznunk, hanem azokban a közvetítő csatornákban is, amelyek lehetővé teszik számunkra az információ közvetítését. Az információs társadalom résztvevői már nem tehetik meg, hogy a hiteles kommunikációt ne bonyolítsák elektronikus csatornákon (pl. Internet), így azt sem tehetjük meg, hogy feltünően épp a közvetítő csatornában nem hiszünk eléggé. A műszaki technológia önmagában sosem oldott meg bizalmi kérdéseket, hiszen mindig csak közvetít, a hiteltérdemlő bizalom mindig személyek, szervezetek, csoportok között jön létre.