A Kormányzati Iratkezelési Felügyelet (KIF) látja el a központi közigazgatási szervek iratkezelésének szakmai felügyeletét, valamint a közfeladatot ellátó szervek egészére kiterjedően összehangolja az elektronikus iratkezelés és ügyintézés fokozatos bevezetésével összefüggő feladatok végrehajtását. A KIF feladatköre meglehetősen széleskörű: folyamatosan gyűjti, rendszerezi és elemzi a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének informatikai feltételrendszerére, infrastruktúrájára vonatkozó adatokat. Az elektronikus ügyiratkezelés bevezetéséhez elengedhetetlenül fontos tudni, milyen a szervek informatikai felszereltsége, a szabályozás végrehajtásának mely területe okoz számukra problémát. A felügyelet előkészíti a köziratok kezelésével összefüggő jogszabályok tervezetét; A 2006. január 1-jén hatályba lépett, valamint a jelenleg kidolgozás és aláírás alatt álló jogszabályi hátteret ugyanis folyamatosan felül kell vizsgálni. A felülvizsgálat indoka egyrészről a végrehajtás, végrehajthatóság, másrészről az informatikai környezet és lehetőségek nyomon követése, harmadrészről pedig az Európai Unió vonatkozó ajánlásainak való minél teljesebb megfelelés.