Bizonyára már mások számára is közismert, hogy az e-számlázási rendszerek terjedésének fékjei fokozatosan oldódnak, a jogszabályi háttér többszöri módosításokon, finomításon van már túl, éppen azon észrevételek alapján, amelyek a tényleges felhasználók gyakorlatából, nehézségeiből származtak.
Mégis szükség van katalizáló hatásra, hatásokra, amelyek szinte "kiverik a biztosítékot" egy-egy cégnél, szervezetnél, mondván: most már tényleg nem halogathatjuk tovább az elektronikus számlákkal való megbarátkozást. Pedig a képlet nagyon egyszerű: ha én kiállítok egy elektronikus számlát, akkor azt a vevőm befogadja, így egyetlen tranzakció két különböző környezetben hozza létre a generáló hatást.
Ha nem állítom ki elektronikusan a számlát, mert a vevőm köszöni szépen azt nem kéri, ha nem fogadom be az elektronikus számlát, mert még nem érkezett egyáltalán, akkor könnyen belátható, hogyan alakulnak ki a társadalmi, szervezeti szintű fékek még akkor is, ha a technika, az eljárásrend, sőt az ellenőrzési háttér is már rég adott.
Előadásomban azokat a generáló, katalizáló hatásokat említem, amelyek jótékonyan hathatnak a már meglévő e-számlázási törekvések tényleges megvalósulásához.