Keresés:
Keres
E-számlával könnyebb Thursday, November 18, 2010
Az elektronikus számlázás bevezetésének tapasztalatai (Szőnyi György Számlaközpont)
 
Az elektronikus számlázás bevezetésének gyakorlati tapasztalatai, avagy félelem az ismeretlentől
Szőnyi György
Számlaközpont Gazdaságfejlesztő Iroda Kft.

Magyarországon ma már minden jogi feltétel adott az elektronikus számlázás és bizonylat megőrzés széleskörű elterjedéséhez, tehát a vonatkozó szabályozások szempontjából felzárkóztunk az informatikailag fejlettebb országokhoz.
 

A nagyvállalatoknál az ERP rendszerek képesek fogadni az e-számlákat, azonban a kis- és középvállalatok nem tudnak, vagy sokkal inkább nem akarnak e-számlát befogadni, mert sem ők, sem a gyakran külsősként működő könyvelők nem tudják még ezeket kezelni. Az elektronikus számlázás bevezetése ma már a kis- és közepes méretű vállalatok számára is elérhető, mivel a legegyszerűbb háttér-infrastruktúra pár 10eFt összegből is kiépíthető. Emellett az elektronikus számlázási megoldások bevezetésére számos pályázati lehetőség indult és indul az elkövetkezendő években és a pályázatok elbírálásakor az elektronikus számlaküldés további plusz pontokat, előnyöket jelent a pályázónak.
 

Az e-számla elterjedésének folyamatát hazánkban is gyorsítaná, ha kormányzati oldalról olyan döntések születnének, amelyek az egyes ügyintézések területén kötelezővé tennék a használatát. A becslések szerint milliárdokat takaríthatnánk meg a rendszer előnyeinek kihasználásával. Finnországban 2010. január 1-től, Spanyolországban 2010 novemberétől, míg Olaszországban előre meghatározott ütemterv szerint lesz egyes területeken kötelező az e-számla használata.