Mese a "könyvelőkről" felnőtteknek

Egyszer volt, hol nem volt, nagyon régen, amikor még fel sem találták a számítógépeket néhány fehéringes úriember kitalálta, hogyan tudják a kereskedelem pénzmozgását még pontosabban kimutatni, lekönyvelni. Az állam is ránehezedett az egyre tehetősebb vállalkozásokra, és a különböző adók bevezetésével egyre pontosabb és részletesebb nyilvántartásokra kényszerítette a cégeket. A vállalkozók által fizetendő adók sokfélesége együtt fejlődött a papír alapon végrehajtott könyvelési technikák fejlődésével. Egyre nagyobb és egyre vastagabb "könyvekbe" (pl. naplófőkönyv)könyvelték a bevételeket és a kiadásokat. Várható volt, hogy a nagy számítási igényű feladatokra az akkoriban még szekrény méretű számítógépek alkalmasak lesznek, így a fehér ing mellett megjelentek a farmernadrágok, a géptermi bravúrok, hogy a számadatsor stimmeljen a hónap végére. Vízválasztó volt a gazdasági társaságok alapításának megnyitása, ekkor robbanásszerűen jelentek meg a cégek, a könyvelők többsége akkoriban már szoknyát hordott, és nemsokára a személyi számítógép is bekerült a képbe, amely "otthoni" körülmények között számolta újra a naplófőkönyv sorait, majd a képernyőről másolhattuk a számított értékeket a főkönyvbe, hiszen akkor még nem futotta nyomtatóra.

Lássuk be, hogy a könyvelői szakma a leghosszabb időn keresztül kapaszkodott (kapaszkodik?) a papír alapú bizonylatokba. Lényeges áttörést hozott a bevallások elektronikus feladása, egyre többen "szoknak át" az elektronikus könyvelés tényleges előnyeire (amikor a hatósági nyilvántartások egyre nagyobb arányban készülnek és léteznek elektronikus formában), és nem csupán nyomtatvány-gyártó eszköznek tartják a számítógépet.

Itt jönne a mese csattanója, a farkas nem ette meg a nagymamát, Hófehérke nem harapott bele a mérgezett almába, de sajnos nem így történt, a könyvelők megbízói elektronikus számlák kibocsátásáról, és kölcsönös befogadásáról döntenek (döntenének?) naponta, de a vágyuk rendre fennakad az ellenőrzési gyakorlat hagyományain, és a hatósági kapcsolattartásban résztvevő személyek végletes papírhoz való ragaszkodásán. Ha gyerekeknek szólna a mesénk, mondhatnánk, hogy "csúnya könyvelőbácsi", aki nem engedi az elektronikus számlák gördülékeny terjedését, és állandóan papír alapú nyilvántartásokban, listákban keresgéli a megfelelő adatot, de mivel épp oly halandó emberek a könyvelők, mint mi magunk vagyunk, ezért nem érdemes belőlük ellenséget faragni.

De.

Eljött (sajnos, vagy hurrá?) az idő, amikor mind a szállító, mind a vevő elektronikus állapotában foglalkozik a számlával (fájlba történt a nyomtatás nem papírra!), és kétszereplős történet további két "árnyékszereplője", a vevő illetve a szállító könyvelője szembesül a nem-materializálódott számlapéldánnyal. Vérmérséklet függvénye, hogy:
a. kinyomtatja és könyvel tovább papíron
b. lekönyveli az elektronikus példány alapján
c. visszadobja, és követeli az "eredeti" papír alapú példányt.

Külső könyvelő esetén a nyomtatás költsége előbb-utóbb számottevően jelenik meg a költségek között és feszültséget szül a látszólag elektronikusan számlázó megbízó cég, és a papír alapú bizonylatokat lekönyvelő vállalkozó között. Ha ezt a mesét tovább engedjük a közeljövőbe, hamar beláthatjuk, hogy a jelenleg érvényes szabályozók között egyre nehezebb lesz a helyes utat megmutatni, illetve fenntartani. 2006-ban még működött, hogy kötelezték a vállalkozót a vevői számlapéldány postára adására (nem küldhette e-mail mellékleteként), de a mai technológiai adottságok mellett ez már nem tartható fenn. Nem bizonyítható a számlapéldányok keletkezésének körülménye, így nem is képezheti elmarasztalás alapját egy ellenőrzés során. Annak pedig már végképp nincs sok értelme, hogy egy konkrét ellenőrzés során a vállalkozó az ellenőrzés alá vont számláit csupán az ellenőrzés miatt nyomtassa ki (utólag), az ellenőrzés sikere érdekében. Ezt a revizorok is beláthatják, feltéve, ha hatóság is engedi a számlázási gyakorlat mai technológia adottságoknak megfelelő finomhangolását.

A mesénk úgy végződne, hogy a lakodalom után mindenki élt boldogan tovább, de ehhez szükség lenne a lakodalomra, és az ifjú pár esküjére...