Majdnem egy év telt el az első DMS konferencia óta. Akkor még nem sejtettük, hogy milyen mélyre célszerű nyúlni, de abban már 2003. november 22-én biztosak voltunk, hogy folytatni kell. Az elmúlt egy év során világossá vált, hogy érdemes társadalmi szinten is foglalkozni a témakörrel, a piac bebizonyította, hogy ismét "slágertermék" a dokumentumkezelés, a technológiai "stop" kedvezett a fejlesztéseknek (több termék jelent meg a piacon 2003 során), majd az IT szektor lendülete, talán már "korszerűtlennek" is hihetné a "tavalyi" fejlesztéseket a Websphere, Java, .NET alapú megoldások felől tekintve. A "Nagyvállalati Dokumentumkezelés" sosem termékek (szállítók) párharcáról szól, hanem olyan csatamezőn vívódnak a harcok, ahol nem is lehet tudni kinél van a fegyver, ki számít civilnek a pályán, de biztosan látjuk az elesetteket, holtakat. Novemberi borús aforizmával szabad indítani, de befejezni nem, ezért lássunk előre, jósoljunk, hogy 2005-ben, 2010-ben, vagy azután mi lesz az asztalon. Talán papírnehezék?