Keresés:
Keres
Fórum a hitelességről
2005. 02. 24.
Thursday, February 24, 2005
Letöltések
DMSLabor_Konf_9
 
 
 Helyszín: Állami Nyomda Rt. Díszterem, 1102 Budapest, Halom u. 5.

Fórum a hitelességről Az elmúlt tíz év során nem rendeztek kifejezetten a hitelességről szóló rendezvényt. Időközben megjelent az Elektronikus Aláírásról szóló törvény, valamint többször módosult a Számviteli törvény bizonylatolási rendje, az elektronikus tranzakciók és bizonylatok támogatása érdekében. Néhány éve már e-számla megoldásra is nyílt lehetőség, valamint túl vagyunk az első próbálkozásokon. Elvileg lehetőség van az elektronikus szerződéskötésre is, mely addig nem terjedhet el, amíg a bíróságokon gyakorlattá nem válik az elektronikus dokumentumok bizonyító erejének elfogadása. A fórum célja megalapozni az üzleti kommunikációban résztvevő személyek és szervezetek képességét, és készségét, olyan új technológia használatára, amely megkönnyíti és ezáltal felgyorsítja azokat az üzleti folyamatokat, amelyek a gazdasági fejlődés felgyorsításához elengedhetetlenül szükségesek. Fontos kihangsúlyozni, hogy önmagáért a "hitelességért" nem érdemes rendezvényt szervezni, de olyan logikai, ok-okozati lánc feltárása érdekében, amely nagyobb esélyt ad a gazdasági fejlődés felgyorsítására mindenképpen szükségszerű. Nem elegendő felismerni és belátni, hogy hol tartunk, ha tehetünk érte, akkor tegyünk is. A versenyszféra magára maradt a témakörben, évek óta "várakozó" álláspontra helyezkedett, mivel olyan kérdéskörről van szó, ahol a megtérülés csak a kormányzati lépésekkel összhangban, úgynevezett "állami akarattal" közösen valósítható csak meg gazdaságosan. Néhány úttörő megoldás színesíti a történetet, akik saját, világos és célszerű akaratuk alapján döntöttek úgy, hogy az üzleti folyamataikban alkalmaznak új technológiákat a hitelesség megőrzése mellett. A tanusítvány-piac (ha egyáltalán él még 2005-ben Magyarországon) rengeteg szolgáltatási formában kínálja az elektronikus aláírás technológiájára épített megoldásokat, melyek gyors fejlődésen mennek át, sokszor a bevezetés ideje alatt jelennek meg még jobb, még tökéletesebb megoldási alternatívák. Rendezvényünknek nem célja az elektronikus tanusítványokkal és megoldásokkal foglalkozni, sokkal inkább az a cél, hogy mindenki számára közérthető módon tárjuk fel az információs-társadalom adta kihívások következményeit, illetve reális képet alkossunk a mai gazdasági helyzet érdekeiről, lehetőségeiről az üzleti kommunikáció hitelességének megítélése kapcsán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Üdvözlettel: a Szervezők