Keresés:
Keres
Úton az elektronikus levéltár felé
Wednesday, June 14, 2006
Letöltések
DMSLabor_Konf_17
Levéltári archiválási rendszer megvalósíthatósága, az archiválás értelmezésének nehézségei (Nyikes Tamás, Kakuk Ilona, Haisystems)
Bemutatkozik a Hadtörténelmi Levéltár és Irattár (Dr. Bonhardt Attila, Maruzs Roland, HM-HIM)
Jogszabályváltozások értelmezése és következményeik a levéltárak működésében (Ács Zoltán, Eurodoc2000)
Informatikai iratkezelő rendszerek minősítése, tanúsítása (dr. Haraszti Miklós, HTE Dokumentum-technológiai Szakosztály)
 
 
 

Sikkerrel zárult a levéltáros szakmának és érdeklődőknek szánt konferenciánk. Több mint száz fő jelezte részvételi szándékát, és az előadó teremben 70-80 résztvevőt számolhattunk. A fokozottt érdeklődés mindenkit meglepett, a szervezőket éppúgy, mint azokat akik jelen voltak. Sikerrel ültettük össze a levéltári szakma képviselőit, a szakma iránt érdeklődőkkel, akik a nagyvállalatok, pénzintézetek, hivatalok részéről érkeztek. A rendezvény fő célja megerősíteni azt a befogadó réteget, közösséget, és a mögöttük álló államigazgatási szerveket, akiknek nagy szerepük lehet a jövő dokumentumkezelésének magyarországi formálásában. Az elmúlt három év tapasztalatai alapján meglepő módon a versenyszféra kiváró taktikája miatt az államigazgatás bizonyos területeken előrébb tart, így példamutató módon alkalmazhat modern technikákat ezen a területen. Az elmúlt év jogalkotási "dömpingje" szinte teljeskörűen megnyitotta a jogi lehetőséget a hagyományos iratkezelés elektronizálása előtt. Mivel az iratkezelés területén változtatásokat csak folyó év januárjával lehet tenni a nyár elejére időzített rendezvény a figyelem felkeltésén túl, arra is rá kíván világítani, hogy azok számára, akik 2007. januárjától terveznek változtatásokat a módosult illetve új jogszabályi keretek kihasználásával, a hátralévő hónapok nagyon fontosak.