KKV dokumentumkezelés a nagyvállalatok mintájára
Az elektronikus dokumentumkezelés széleskörű elterjedése a kilencvenes évekre tehető. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen szükség volt az elektronikus levelezés általános elterjedéséhez, valamint az informatikai rendszerekben tárolt adatmennyiség hirtelen növekedéséhez. Ezek a tényezők sok cégnél megvoltak, mégis a pénzintézetek indították az első EDMS projekteket, mivel abban a szektorban a beruházási volumen is rendelkezésre állt. Talán épp ennek köszönhető az a tévhit, hogy a vállalkozások gyakran azt mondják, a dokumentumkezelési megoldások nagyon drágák, nehezen bevezethetőek. Szerencsére az elektronikus aláírás jogszabályi környezetének kialakítása széles társadalmi és üzleti kör számára tette világossá, hogy a "papírmentes iroda" filozófiája felé egyre inkább szabad és érdemes lépéseket tenni. A nagyvállalati és kormányzati szektor megerősödésével a DMS projektek szerte a világon robbanásszerűen indultak, általában valamely ERP bevezetéssel párhuzamosan, vagy épp annak köszönhetően. E történeti áttekintésből jól látszik, hogy a KKV szektor hosszú időn keresztül - az okokból következően - meg sem jelent a DMS szállítók térképén. Természetesen minden vállalkozásnak (mérettől függetlenül) szüksége van iratkezelő, iktató szoftverre, ez a folyamat szépen kiteljesedett 2004 és 2008 között, de a bővebb funkcionalitású dokumentumkezelő megoldások, főleg az archiválást is támogató funkciók alig terjedtek a KKV szektorban. Hol tartunk most? Miről szól e konferencia? A nagyvállalati megrendelők kiábrándultak, virtualizációs, felhő alapú megoldásokon törik a fejüket, vagy éppen operációs rendszereik frissítése köti le a kapacitásokat, hiszen az első (vagy második, harmadik...) dokumentumkezelési megoldásukat már biztosan bevezették. A KKV szektornak határozott, egyértelműen megfogalmazható üzleti igénye van az irat- és dokumentumkezelési megoldásokra, amelyeket célszerű a nagyvállalati tapasztalatok alapján a KKV szektor specialitásaira szabva kínálni, és örömmel fogadni. Az előadások ennek a mikéntjét próbálják feltárni a hallgatóság számára.
11/27/2013 Tovább...
Biometrikus aláírás alkalmazhatósága, megvalósítási alternatívák, technológiák
A biometrikus aláírás a hétköznapi kézi aláírás szakszerű megfogalmazása olyan rendszerek esetén, amely nem csupán a kézi aláírás lenyomatát őrzi a papír alapú dokumentumon, hanem ezt kiegészítve az aláírás készítése során rögzíthető további adatokat és információkat is tárol.
11/2/2013 Tovább...
Iratkezelés 2.0
Verzióváltás előtt az üzleti iratkezelés? Elérte a "webkettő" a hagyományos iratkezelést? Megmaradhatunk a hagyományos papír-eredeti alapú iratkezelés módszereinél annak ellenére, hogy akár elektronikus úton is továbbíthatjuk a leendő papír alapú iratot? Első olvasatra fából vaskarikának tűnhet a fenti kérdések felvetése, feszegetése. Cikkünk részleteiből felismerhetik, hogy nem ördögtől való elektronikusan továbbítani egy "hivatalosan" papír alapú dokumentumot.
2/16/2012 Tovább...
Szabványos úton az e-számlákért
Az elektronikus számlázás már nem csupán lehetőség, hanem szükségszerűség! Változtatnunk kell a hozzáállásunkon, mivel egyre több partnerünk küldene számunkra e-számlát, ha képesek lennénk befogadni. A "hozzáadott érték adóról szóló (HÉA=VAT) irányelvet" módosították, további könnyítéseket tartalmaz az elektronikus számlákra vonatkozóan. De vajon ezek hogyan fognak a gyakorlatban megjelenni? Szakmai konferencia június 8-án, szerdán! Részletekért kattintson a folytatásra.
5/28/2011 Tovább...
Minden amit tudni szeretnél a számláról, de sosem merted megkérdezni
A számlázás, a számlák kezelése minden gazdálkodó szervezet számára kötelező és egyben kulcsfontosságú is. Rendezvényünkre meghívtuk szinte az összes érintett szakmai szervezetet, annak érdekében hogy minél több nézőpontból (cégvezetés, könyvelés, könyvvizsgáló/számviteli, hatósági ellenőrzés, vevő/szállító, készletgazdálkodás, stb.) mutathassuk be a hagyományos és elektronikus számlák jelentőségét, tulajdonságait és legfőképp a hétköznapi életben felmerülő problémákat.
3/3/2011 Tovább...
E-számlával könnyebb!
Évek óta fennáll a lehetősége, hogy a jogszabályoknak megfelelően elektronikus formában állítsuk ki, illetve fogadjuk be számláink egy részét. Ezen felül a visszajelzéseknek, a valós gyakorlatnak megfelelően több körben a jogszabályi keretek, és feltételek is finomodtak annak érdekében, hogy minél szélesebb kör számára legyen kézenfekvő megoldás elektronikus számlákat kezelni. Hogyan győzzük meg magunkat, hogy győzzük meg vezetőinket, a döntéshozókat arról, hogy tényleges lépéseket tegyenek, tehessünk az elektronikus számlák befogadása, és kibocsátása irányába?
10/7/2010 Tovább...
Elektronikus számla lehet a dokumentumkezelés katalizátora
Nem lehet elégszer ismételni, széleskörű tájékoztatást nyújtani, rávilágítani: az elektronikus számlák használata ott van a jövő útján, megkerülhetetlenül mindenki kapcsolatba fog kerülni a hagyományos számviteli bizonylatok hiteles elektronikus változatával.
9/23/2010 Tovább...
Iratkezelési megoldás bevezetésének titkai
Vállalati, gazdálkodó, céges területen az iratkezelés támogatása, mint minden más "kiszolgáló" művelet informatikai támogatása a közvetlenül, vagy közvetetten mérhető hasznán múlik. Ha költeni kell, hát legyen, de a döntéshozók szigorú górcső alá veszik a beruházást, főleg ha az IT fejlesztés, és nem közvetlenül termelő folyamatot támogat. Hogyan tudjuk az iratkezelést, vagy általánosabban a dokumentumkezelést a vezetői döntéshozók számára is közérthetően és legfőképp meggyőzően tálalni? Mivel érveljünk, milyen példákat hozzunk fel? Kikre hivatkozhatunk, kik az elsődleges felhasználók, akik a mindennapokban érezni fogják az előnyöket, kik a másodlagos felhasználók, akik a működő rendszer eredményeiből profitálnak?
5/27/2010 Tovább...
Hogyan tovább iratkezelés?
A vállalati iratkezelés egyre mostohább gyermek, miközben a közszféra iratkezelésének szabályozása látványos fejlődésen, és komoly eredményeken van már túl. Milyen tanulságok vonhatóak le az elmúlt évek tapasztalatai alapján, milyen fejlődés jósolható a vállalati iratkezelés számára?
5/12/2010 Tovább...
Címkefelhő
A címkefelhő megjelenítéséhez Flash Player szükséges.
Kulcsszavas keresés
archiválás
bejövő számlák
bevezetési tapasztalatok
bizonyító erő
digitális toll
digitalizálás
dokumentum feldolgozás
dokumentum formátum
dokumentumkezelés
dokumentumtár
EAT
EBPP
ECM
EDI
elektronikus aláírás
elektronikus levéltár
elektronikus ügyintézés
elektronizálás
e-számla
gyógyszeripari
hiteles
hitelesítés szolgáltató
iktatás
indexelés
iratkezelés
iratkezelő szoftver
irattár
KEIR
KET
KKV
kommunikációs csatornák
levéltár
metaadatok
mikrofilm
minőségi szoftver
mobil alkalmazás
MOREQ
műszaki dokumentáció
nagy mennyiségű
nagyvállalati
őrzési idő
papírmentes iroda
PKI
SOA
strukturálatlan
szkennelés
tartalomkezelés
telefax
tervtár
ügykövető rendszer
ügyviteli szoftver
üzleti folyamatok
vonalkód